Gesztenye rajz – szépségek a suliból hazafelé

Gesztenye rajz ősszel nem maradhat el! Oviból, suliból hazafelé, a fákkal szegélyezett városi utcákon, vagy parkokban találhattok is belőle bőven. Érdemes begyűjteni párat, mert máris mutatom, milyen kreatív dolgokat tudtok belőle készíteni, ha hazaértek. Gesztenye rajz – egy kis játék Gyerekkorodban biztosan neked is volt, Makk Marcid, vagy gesztenye állatod. Néhány fogpiszkáló, egy kis ragasztó […]
Nyári tábor tiniknek

Nyári tábor tiniknek… hát annak bizony ütősnek kell lennie! Ez a korosztály épp egy hatalmas változás közepén van. Biológiailag, mentálisan, érzelmileg és fizikailag is. Még nem felnőttek, de már nem gyerekek. Maguk sem tudják sokszor eldönteni, hova tartoznak. Sokszor kifejezetten igénylik a felnőttek törődését, tutujgatását. És még többször idegesítően hárítják azt. Evvel is kifejezve, hogy […]
“SEGÍTENI JÓ, SEGÍTENI MENŐ!” ORSZÁGOS KREATÍV PÁLYÁZAT GYEREKEKNEK

Szeretettel ajánljuk az alábbi, évek óta nagy sikerrel zajló, országos, kreatív pályázatot. Idén a “SEGÍTENI JÓ, SEGÍTENI MENŐ!” témát választották. A 2020-as év számos helyen megmutatta, hogy egy különleges élethelyzetben a társak és egymás segítése milyen fontossá, kiemelkedőbbé vált. Sok helyen tapasztaltak olyan civil összefogásokat, amik igazán példaértékűek voltak, így 2021-es pályázatuk témájának […]